Egy egykori rendszergazda játszadozása a pythonnal

Pythonkodó

Pythonkodó

PyCharm

2015. január 10. - pythonozok

Egy viszonylag kellemes kis fejlesztői környezet (IDE) lenne, bár ritkán használom. Elsősorban egy virtuális gépen futó linuxon használom az Eclipse+PyDev duót. Azért néha, amikor épp windows-on játszadozom és az IDLE már kevésnek tűnik, akkor elő szoktam venni. De van vele egy nagy gondom: boot után iszonyatosan lassan indul el. Ha valaki erre jár és van ötlete, hogy mi okozza ezt az embertelen lassúságot, kérem, ossza meg velem!

Neten láttam hasonló panaszokat, választ nem igazán találtam. Az első indítás lassúságára jellemző: i5-2520M proci, 8G RAM, Samsung 840PRO SSD van alatta, az első klikk után, a log szerint kb. másfél perc, mire elindul. A "projekt", amit megnyit, tartalmaz kb. 50-60 darab, átlagban 20-30 soros python szkriptet. Mikor egyszer már elindult, a kilépés, újraindítás már elfogadható sebességű. Fura. Még furább, hogy ha másik userből indítom először, majd kilépek a programból és a userből is, másikkal bejelentkezem, már akkor is normál sebességgel indul. Mintha valamiféle service-ek indulnának először és ezek lassítanák az első indítást. Általam telepített plugin nincs benne. Érthetetlen.

 

update 2015-01-12: no, úgy fest, azért nem ennyire sötét a helyzet. Mégis van néhány plugin, csak ezeket a default telepítés hozza magával. Mivel minden egyes próba egy komplett windows reboottal jár, nincs kedvem kísérletezni, de a felesleges pluginek (úgymint: CVS Integration, hg4idea, IPython Notebook(!! ez különösen gyanús), Subversion Integration) letiltását követően már villámgyorsan elindul.A Notebook azért gyanús, mert az valóban egy szervert indít és könnyen el tudom képzelni, hogy annak a szervernek az elindítása tart sokáig – esetleg a tűzfalam beállításai miatt.Eddig tartott az örömöm. Az előbb letiltottam az itt felsorolt plugineket, reboot és a Pycharm villámgyorsan indult. Most kiléptem belőle és pár percre rá újra elindítottam, erre ismét másfél perc volt mire feléledt. Feladtam.

A bejegyzés trackback címe:

https://pythonkodo.blog.hu/api/trackback/id/tr407058789

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2015.01.11. 00:03:23

Annyira nem ismerem a PyCharm-ot bár nézegettem egy időben, de inkább maradtam a Spyder és IPython duónál, amire kell, az is jó. Amikor megadsz neki egy Python környezetet, nekilát, hogy "beindexelje"(?) és rendszerezze a csomagot. Lehet, hogy ezt időről-időre megteszi, ami lassítja. Mivel ritkán indítod, ezért látszólag gyakrabban történik mindez. A másik, hogy pl. képes a csomagok frissítésére is (kézzel mindenképpen), de legalábbis a frissebb verziók keresésére. Azzal is elszüttyöghet az elején. Egyébként valóban nem olyan gyors, bár az Eclipse sem egy villám.

Milyen a sebesség, ha nincsenek megnyitva py fájlok?

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.01.11. 09:30:59

@cousin333: ritka úgy értendő, hogy kevés dologra, de van, hogy több napon át, csak ezt használom.
Boot után következetesen lassan indul, a többi indítás már gyors.
Amikor az admin useremből indítottam (ott egyáltalán nem használom, projekt sincs hozzá), akkor is másfél perc kellett az induláshoz.
Elég fura.

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.01.21. 23:23:13

@cousin333: annyira egyébként sikerült rájönnöm, hogy amikor lassan indul, akkor a logja szerint elindul, elmegy valameddig, majd dob egy java exception-t és újraindul. Az első indítás tart valószínűleg sokáig, de hogy olyankor mit molyol... az nem derült ki számomra sem a logból, sem a neten talált infókból. És csak windows-on ilyen dögletesen lassú az első indítás, linuxon még virtualboxban futó guestben sem nevezhető lassúnak. Nem kizárt, hogy a tűzfalam hülyíti meg vagy valami egyéb szoftver. Van pár dolog, ami nem működik tökéletesen a windows-omon akkor sem, ha frissen telepítem a rendszert.
süti beállítások módosítása